Gipsz és kőpénz

A jegenyei gipsztelepek a közép-eocénkorban, mintegy 45 millió évvel ezelőtt alakultak ki, az itt lévő zárt tengernek a száraz, forró éghajlat hatására történő folyamatos párolgása során. Még mielőtt a tengervíz teljesen elpárolgott volna, a folytonosan sűrűbbé váló víz a talaj süllyedése következtében újra összeköttetésbe lépett a tengerrel, emiatt a könnyebben oldódó többi sók nem váltak ki. Helyettük Jegenye vidékén a friss tengervízzel ide telepedett osztrigák és egyéb tengeri állatok, nummulitek héjai, házai fedik be összefüggő rétegekként a gipszréteget, melynek vastagságát 5-20 méterre becsülte egykor dr. Koch Antal egyetemi tanár. A nummuliteket a köznyelvben kőpénznek nevezzük, ezek eredetét a közismert Szent László legenda magyarázza.

Jegenyén a völgymedence jobb oldali ágában fejtik a gipszet, a bal oldaliban, a 703 m magas Pányik-Körösfő hágó alatt északra kálciumkarbonátban gazdag (2,5 gr/liter) ásványos források vannak. A bányászat a XIX. század második felében kezdődött.

A gipszkő egyszerre áldás és átok. Áldás, mert Jegenye lakossága számára az egyetlen tömeges munkalehetőséget biztosító helyi vállalat - bár ma már a jegenyeieknek csak kisebb része dolgozik a bányánál, sokan ingáznak kolozsvári munkahelyeikre. Átok, mert a falu főútján végighaladó, kővel megrakott nehézgépjárművek miatt megrepedeznek az épületek, a lakóházak. Amikor a bányarobbantások olyan közel kerültek a településhez, hogy a szerterepkedő kövektől félteni kezdték a templomot, Jegenye lakossága tiltakozott, élőláncot alkotva az Isten háza védelmében. Azt nem sikerült elérni - egyelőre -, hogy a nehézgépjármű forgalmat kitiltsák a faluból, sebességkorlátozó táblát helyeztek el, a szabály betartását azonban senki nem ellenőrzi.