Mise, temetés, nagyidő

Városon elszoktak ettől, hiszen ott a forgalom zaja sokszor teljesen elnyomja az akár negyedóránként megszólaló harang hangját, de faluhelyen a harangszónak pontos jelentése, üzenete van, amit a helybeliek nagyszerűen ismernek. Ezért, amikor tucatnyi évvel ezelőtt átvette a harangozói tisztséget, nem is okozott gondot Ibolyának a felelősségteljes új hivatal: egészen pontosan tudta, naponta hányszor, hogyan, mikor kell harangozni, a három harang közül mikor melyiket kell megkondítani. Nekünk bizony papírra kellett jegyeznünk a harangozói foglalkozás legalapvetőbb tudnivalóit.

A templomi harangok legnyilvánvalóbb feladata a szertartásra való hívogatás: a félkor megszólaló kisharangtól jut idő gyorsan tiszta ünneplőt ölteni, s eljutni a templomba a mise kezdéséig - amikor megszólalnak a nagy harangok. Minden nap delet is jelez a harangozó, pontban 12 órakor.
Más szerepe van a hírharangnak: amikor a harangozónak hírül adják, hogy valaki meghalt a faluban, akkor mintegy tíz perces harangozással adja tudtára Jegenye népének: ha férfi halt meg, akkor előbb a nagy harangot kondítja meg tizenötször, majd a középsőt ugyanannyiszor, végül ismét a nagyot szintén tizenöt alkalommal; ha nőt veszítettek el, a szertartás nagyon hasonló, csak a középső harang kezdi a híradást. Az elhunyt temetéséig naponta háromszor - reggel, délben és este - harangoznak. A temetés előtt félórával ötperces harangozás hallatszik, ekkor a két nagyobbik harangot egyszerre húzzák. Ugyanúgy harangoznak, amikor a gyászmenet elindul a halottas háztól egészen addig, amíg a temetőbe érkezik - a távolságtól függően ez akár még félórás folyamatos harangozást is jelenthet.

Nagycsütörtökön, amikor a harangok Rómába mennek Jézust gyászolni, este Jegenyén is elhallgatnak a harangok, és feltámadásig, azaz szombaton éjfélig többé meg sem szólalnak. Ebben az időszakban a dörgetőt használják (másutt kereplőnek hívják). Ez a harangok szomszédságában elhelyezett, fából készült eszköz hasonló elven működik, mint a vásári gyerekjáték, a kereplő, csak sokkal nagyobb annál.

Nagyidő esetén - akár éjjel, akár nappal legyen az - a két nagy harangot félreverik Jegenyén: így adják hírül a veszedelmet, és egy régi hiedelem alapján ettől remélik a fenyegető fellegek mielőbbi eloszlását.