Jubileumi napok Jegenyén

A Szent Mihály arkangyal tiszteletére emelt és mostanában felújított templom megáldása és a Kájoni-ház avató ünnepsége kapcsán búcsúval egybekötött jubileumi napokat rendez szeptember 27-28-án a jegenyei egyházközség. A jubileumi ünnepség első napján, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel, búcsús szentmise keretében kerül sor a templom benedikálására. A szentmisét celebrálja és ünnepi beszédet mond Tamás József püspök. Közreműködik Fuchs Gábor zeneművész. Déli 12 órakor koszorúzás lesz a Kájoni-emlékoszlopnál, ahol a kolozsvári zeneiskola gyermekkórusa énekel. Fél egykor kerül sor a felújított anyakereszt megáldására. A délutáni program fél 5-kor a kolozsvári zeneiskolások ünnepi előadásával kezdődik, amit Mátyás Károly plébános és a jeles vendégek köszöntője követ. Fél 7-től Jegenye múltjáról és jelenéről Kudor József nyugalmazott tanár előadást tart. Este 8 órától a jegenyei magán zeneiskola előadását (Kondrát Csaba zenetanár, iskolavezető rendezésében) hallgatják meg a helybeliek és a vendégek. A vasárnapi programot szentmise nyitja meg - celebrálja Szederkényi Károly budapest-farkasréti plébános, ünnepi beszédet mond Tóth Bertalan sárisápi plébános. Délután 5 órakor lép színre a jegenyei színjátszó kör Móricz Zsigmond Aranyos öregek című vígjátékával. Hat órától a környékbeli falvak tánccsoportjai népi táncokat adnak elő. A színjátszó kör este is szórakoztatja a közönséget: fél 9-kor kezdi Fazekas Mihály Ludas Matyijának előadását a művelődési otthonban.
(Vasárnap, 2003)